A kunfakó fajtánál a cél, szem előtt tartva az oszteológiai vizsgálatok eredményét és a
népvándorlás útvonalát, egy, a fentebbi források által leírt, küllemben és jellemben, valamint használhatóságban ezeket jól rekonstruáló fajta kialakítása. Ezért az alapító fajtáknál az ősi jellegeket hordozó tarpán leszármazottakat kerestük, valamint nemesítő fajtáknak az arab telivér és a hazai rögön kialakult bábolnai shagya arab lovat kívántuk alkalmazni.
A tenyésztés alapját képező ősi típusú fajták (konyik, hucul, vjatka) keresztezése a nemesítő fajtákkal (arab, shagya arab) – az ősi típus erősebb megjelenésének érdekében – két lépcsőben történik. Az első generációban arabot keresztezünk ősi vérrel. A kapott csikókat visszakeresztezzük az ősi típusú egyedekkel. A további generációkat az így létrehozott egyedek egymás közötti keresztezésével hozzuk létre. Természetesen a fajtakeresztezéssel feltétlenül együttjáró szórás miatt szükség lehet az alapképlettől való eltérésre, ha az egyed fenotípusa ezt kívánja. A sztenderdtől az ősi vagy a nemes irányba eltérő lovak utódait az alapfajták irányába való visszanyúlással tereljük a kívánt egyensúlyba. Ebből következik, hogy a fajtában hosszútávon is szükséges az alapfajták, vagy azok f1-es keresztezéseinek (pl.: konyik*vjatka, arab*konyik) használata. Az alapító fajtákhoz való visszanyúlás a fajta genetikai egészsége érdekében is elkerülhetetlen, így a törzskönyv nyitott marad. Új vonalakat az ismertetett két lépcsős keresztezéssel lehet nyitni.