A ló mérete és a lovaglási stílus
A lovaink – akárcsak az őseink lovai és a vadlovak is –, átlagban 140 cm marmagasságúak. Ez a ló természetben kialakult mérete. Ezt a testtömeget tudja legeléssel fenntartani úgy, hogy közben szinte állandó mozgásban van. (Ezért is tudtak eleink nagy távolságokat megtenni lovaikkal, s a mi málhás lovas vándorlásunknak is ez a megfigyelés képzi alapját.) A nyergelésnél nagy könnyebbségünkre van, hogy a 35-40 kg-os nyerges-málhát csak a vállunkig kell emelni, s egy középmagas lóra kell feltenni. A kengyelünk is csak 70-80 cm-re van a földtől, könnyebb belelépnünk, s átlendítenünk a lábunkat a hátsó kápára rögzített málhazsákon. A lovaglási módszer is más, mint a nagy lovakon tanult angol stílus. Lovaink ügetése szapora, gyors ütemű, így nem célszerű az ütemet kikönnyíteni, mert hüppögésre, „varrógép-mozgásra” emlékeztet. Ősi stílusban kell lovagolni, aminek begyakorlását, nyereg és esetenként zabla nélkül végezzük, az izmainkat minél lazábban tartva, combunkkal fogva és irányítva a lovat. Nyeregben is minden lépését kiüljük a lónak, a lábfejünk beletámaszkodik a kengyelbe (így laprugóként működik). Viszonylag hosszú kengyelszíjat használunk, a lovaink lapos, szapora ügetését enyhén behajlított lábakkal követjük (akár a járművek teleszkópja), így testünk deréktól fölfelé, függőleges irányban alig mozdul el. A lábaink nagyobb felületen érintkeznek a ló oldalával, így sokkal biztosabb, stabilabb az ülés, ami terepen nélkülözhetetlen. A huszárok, pásztorok is így lovagoltak.
„Mert a huszár a nyeregbe bele van teremtve, mint a rozmaring a jó földbe, sej belegyökerezve…” Kun Péter Belső-Ázsia kutató, így ír a lovas-nomádok lovaglásáról, a Szelek szárnyán című könyvében: a nomádok az elmúlt évszázadok, évezredek alatt kialakítottak egy olyan lovagló stílust, amely a biztonságot, a kényelmet, valamint a hatékonyságot egyaránt magába rejti. A ló hátán történő munkavégzés feltétele, hogy a lovas a kezét szabadon tudja használni. Ilyenkor derékkal és combbal irányítja a lovát. Ez csak egy módon végezhető: ülni kell a lovon, méghozzá úgy, mintha össze lennének nőve. Csípőjével követi a ló mozgását, együtt mozog vele, ló és lovas eggyé válik. Az ősi magyar ló, az ősi lovagló stílussal együtt – melyre Mátyás király még méltán büszke volt –, eltűnt a szemünk elől.
Kelemen Zsolt lovas harcművész kísérleti kutatásai során felélesztette a feledésbe merült magyar lovagló stílust. A módszert tapasztalatai alapján tökéletesítette és kidolgozta a rávezető gyakorlatokat is. Kelemen az általa kidolgozott rendszert több mint tíz esztendeje tanítja, kialakította annak tematikáját és a tudásszintek tartalmi elemeit, etikai normáit. Ezáltal megteremtette az oktatók képzésének lehetőségét is. Magyarországon a hadsereg igényére a 19-ik század elején alakult ki a magas (160-170cm) marmagasságú ló, s ekkor honosodott meg az angol lovagló stílus is. A magas lovak ügetése akciós, ezért vezette be elsőként a brit gyarmati hadsereg azt a módszert, hogy a lovas az ügetés minden második ütemében felemelkedjék. Mivel lovaink apróbbak a 200 éve kitenyésztett lófajtáknál, ezért megvizsgáltuk, a középmagas ló és lovas arányosságát. Abból indultunk ki, hogy az aranymetszés szabálya vonatkozik a természetben minden élőlényre: emberre, állatra, növényre egyaránt. (Aranymetszésnek nevezik egy szakasz két olyan részre való felosztását, melyek közül a kisebb szakasz hossza úgy aránylik a nagyobbikhoz, mint a nagyobbik rész az egészhez. Az arany-arány numerikus kifejezése az irracionális Fi-szám, értéke kb. 1,6. ) Ló és ember együtt alkotja a LOVAST. Fontos, hogy lovunkkal arányosak legyünk, harmonikus egységet alkossunk. A lovas arany-arányát úgy számoljuk ki, hogy a ló és lovas együttes magasságát elosztjuk a ló marmagasságával, s ha megvan az arany-arány, eredményül 1.6 körüli értéket kell kapnunk. Hasonlóképpen, ha a ló marmagasságát osztjuk a lovas felső testének magasságával, szintén 1.6 körüli eredményt kell kapunk. Ez természetesen arányos súlyú ember és ló esetében igaz. Például egy 177 cm magas ember 144 cm marmagas lovon ülve – az aranymetszés szabálya szerint –, arányosnak mondható.
Forrás: Bodó Imre – Dr. Hecker Walter: Gyakorlati lótenyésztés