Lovas zarándoklat
2006-ban, 111 nap alatt, közel 4000 km-es lovas zarándokutat tettünk. A történelmi Magyarországot kerültük meg. Egy majd 4 hónapig tartó lovas utazás alatt rengeteg tapasztalatot szerez az ember, a ló használatában, ellátásában, szerelvényezésében, öltözködésben egyaránt. Csepin Péter barátom, aki lóháton eljutott Szicíliába, Portugáliába, Törökországba, hívta fel a figyelmemet a különbségre 1 száz napos út, és 100 egy napos lovaglás között. Az elsőnél mindennap menni kell, esőben, szélben, tűző napon, jó erőben kell tartani a lovat, sérülés nélkül (nyeregtörés, sántulás), hogy folyamatosan használható legyen.
A lovaglás résztvevői Kertész Györgyi, Csepin Péter, Zsolnai Gábor, Varga Péter és Eördögh András voltak. Hárskúti Manó 2000 kilométert tett meg velünk, ebből 1600-at nyereg nélkül, szőrin, Szalai Gábor, 1500 kilométeren át kísért minket. Az út nagyvonalú anyagi támogatói Lex László, Dr. Németh Zoltán és felesége voltak. Köszönettel tartozunk Mudri Péter televíziós szerkesztőnek és csapatának is.
Napi 8 órát lovagoltunk, 40 km-es átlaggal. Hetente 1 pihenőnapot tartottunk. A lovak lábát esténként hűtöttük (jégzselé, agyagpaszta, hideg víz). Patkoló kovácsunk Csepin Péter volt, a patkókat 1000 kilométerenként kellett cserélni. A felszerelést – sátor, hálózsák, takarmány, patkolókészlet – kísérőautó szállította. Pásztorviseletünk jól bevált. A bő szájú ing szellős, a mellény és kalap, bár fekete gyapjúból készült, megnedvesítve párologtat a tűző napon, hűsítve ezzel viselőjét. A lovakat esténként pányvára kötöttük, hogy legelhessenek. Reggel és este 2-3 liter zabot kaptak. Az első 1000 kilométert lovaink könnyedén tették meg. Minden hosszú út természetes velejárója a súlyvesztés, a lovak izomzatának szálkásodása. Nagyon kellett figyelni a lovak szerelvényezésére, különösen a nyeregnyomásra, mely számunkra is problémát jelentett. Őseinktől tanulván mi is „nyereg alatt puhítottuk” a húst – zsiradékkal (vazelin) kentük a sebeket. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a fokozott igénybevétel ellenére lovaink folyamatosan gyógyultak, a mar- és egyéb feltörések hegesedtek, az út végére be is gyógyultak.
Lóháton vándorolni, több hetes utat megtenni, minden egyéb utazástól különbözik. Naponta átlagosan 30-50 km tesz meg egy lovas vándor, időjárástól, domborzattól függően. Erdély hegyei között sokszor csak 30km-t tudtunk megtenni, sík vidéken átlag 60 km-t, de előfordult, hogy 90 km-t is lovagoltunk egy nap alatt.
Csepin Péter így fogalmazott: „az ember lelke a ló sebességével halad”. –Ezt a távot a látványával együtt az emberi agy még képes befogadni.
Az autósutazásnál általában a célba érés a fontos, képes egy nap 1000 km-t is az autós megtenni, menetközben a benzinkutassal, a pincérrel, a recepcióssal beszélgethet. A lovas a természetben barangol, hegyen völgyön, erdőkön, mezőkön át, pásztorokkal, favágókkal, erdei emberekkel találkozik. Eljut olyan falvakba, ahol még turista nem nagyon járt. Az emberek szívesen fogadják a lovas vándort. Talán jellemző, hogy Székelyföldön az éjszakák többségét vendégségben töltöttük.