Tenyésztési cél
135-145 cm marmagasságú, szíjalt hátú, fakó színű, ellenálló, edzett, igénytelen, ridegtarásra alkalmas, nyugodt, jó munkakészségű, lépésbiztos, hosszú élettartamú, termékeny ló tenyésztése, amely kinézetében emlékeztet a szkíták, avarok, magyarok, kunok egyik lótípusára, a nagyszámban előfordult katonalóra.
Elsődleges feladatunk a konyik fajta tenyésztése, törzskönyvezése Magyarországon. Másodsorban szeretnénk egy nemesebb, robbanékony igénytelen, gyors, kitartó lovat, mely megőrizte ősi jellegét (középmagas, fakó színű, szíjjalt hátú, zebroid csíkozású). A konyik apaállathoz arab telivér kancákat választottunk. Az F1-es csikók (konyik x arab) légies mozgású, intelligens, de mindemellett megőrizte ősiségét, igénytelenségét, ellenállóképességét. Abrakot nem igényel, ridegtartásra alkalmas, a hó alól is képes kikaparni a táplálékot, jó hústartó, patája kemény, palaszürke.
Célunk lovaink és általuk az állomány küllemi tulajdonságainak javítása, teljesítményük növelése. A tenyésztési cél eléérése érdekében ménesünkből kiválasztjuk azon egyedeket, melyeket a következő generáció szüleiként elképzelünk. Lovainkat küllemi és teljesítménybeli tekintetben is vizsgáljuk.
Lovas utazás Felmálházott lovainkkal több hetes, sok száz kilométeres utat teszünk meg, táplálékukat legelőre alapozzuk. Elegendő időt hagyunk a legelésre, naponta átlagosan 8 órát lovagolunk, pihenők beiktatásával. Az úton folyamatosan ellenőrizzük kondíciójukat, súlyukat. A jó idegrendszer, a nyugodt vérmérséklet segíti, hogy útközben legeltetve is jó erőnlétben maradhassanak lovaink.
Lovas harc Kelemen Zsolt és csapata használja az általunk tenyésztett lovakat: menetgyakorlaton, fegyveres mozgás, küzdelem közben. A lovak fegyelmezettek, együttműködők, pedig nagyon összetett feladatsort kell végrehajtaniuk. A lovasuk fegyveresen mozog, másik lovast, gyalogost támad, rejtőzködik, fekvő lovon ugrat át úgy, hogy közben lőnek, lándzsát forgatnak a hátáról. Mindezt vágtában, szükség szerint társaival harci alakzatban hajtja végre.
Lovas íjászat Méretük miatt nem akciós a mozgásuk. A felső holtpont jóval kevésbé érezhető, mint a nagy lovakon, ezért könnyebb és egyszerűbb feladat az íj használata lóháton.
Lovas játékok Egyre népszerűbbek a különböző lovas ügyességi versenyek. A „lovaspandúr” játék kedvenceink közé tartozik. A pandúrnak egy babzsákkal ki kell dobnia a többi játékost, akik így kiesnek a játékból. Ha a pandúr lovat talál, kiesik a játékból. Ha mellé talál, átadja pandúrságát az üldözöttnek. Ebben a játékban a lovak fordulékonysága, gyors indulása, megállása, könnyű kezelhetősége, jól irányíthatósága, együttműködése a fő feladat.
Gyermekek oktatása Középmagasságú lovainkon a gyermekek biztonságérzete jóval nagyobb. A nyugodt, megbízható lovainkon nyereg nélkül tanítjuk a gyerekeket. Így ülésbiztonságuk, ütemérzékük, mély ülésük sokkal tökéletesebben alakul ki.
Népmeséinkben gyakran szerepel az aranyszőrű (fakó), ezüstszőrű (fakószürke) táltos paripa. Ezeket tartjuk a legősibbeknek, természet alakította legjobb rejtőszíneknek. A szíjalt hát, a vállkereszt, a lábakon lévő zebroid csík az ősi vadlóra utaló jelek, amelyek a konyik jellemzői is.
Számomra a középmagas, 140cm marmagasságú – ami megegyezik őseink lovának átlagos marmagasságával – ló méret az ideális. 175cm a magasságom, a 140cm marmagasságú lovon, lovasként 230cm vagyok. A 230cm a 140cm-es marmagassággal aranymetszést megközelítő arány, azaz 1,6 (lásd. Lovas aranymetszés). A nyerget, a málhatáskákat csak vállmagasságig kell emelnem, hogy fölszerszámozhassam a lovam, s egy hosszú lovas útnál ez nagyon nagy könnyebbség. A zömök lábakra nehezedő, kisebb fajlagos testsúly stabil tartást eredményez mindhárom fő jármódban. Középmagas termetének köszönhetően igen mozgékony és fordulékony, ügetésben kevésbé rázós, mint az akciós járású nagy lovak, ezért, mi minden lépését kiüljük a lónak, ebben az esetben a ló és lovasának súlypontja nem távolodik el annyira egymástól, mint amikor kikönnyítünk. Minden pásztornak ez a legtermészetesebb ülésmódja, még az amerikai tehén pásztorok ( cowboy ) is így lovagolnak.
Nyereg nélkül tanítjuk lovasainkat is lovagolni, mert így lehet a lóval való együttmozgást a legkönnyebben elsajátítani.
„Mert a huszár a nyeregbe bele van teremtve
Mint a rozmaring a jó földbe, sej bele gyökerezve „
Magyar népdal
„Harcos elődeink nyergeiken a fegyverforgatóshoz viszonylag hosszú kengyelszíjat használhattak. A kengyelekben általában csípővel az első kápának támaszkodva beleálltak. Lovaglás közben a ló hátmozgását enyhén behajlított lábaikkal követték (akár a járművek teleszkópja az úttest kisebb egyenetlenségeit) oly módon, hogy testül deréktól felfelé, függőleges irányban egyáltalán nem mozdult el. Ez a testtartás lehetővé tette többek között a fegyverövön elhelyezett nagyobb mennyiségű fegyver kényelmes viseletét. A harcosok felsőtestének pedig nagyobb mozgásteret engedett, mint a nyeregben ülés.
Lovaik irányítása sem csupán a zabla és a kantár használatára szorítkozott. Mivel a fegyverek használatához a harcosoknak többnyire mindkét kezükre szükségük van, nyílván valóan nem engedhetik meg maguknak a kantárszár után kapkodás. Lándzsa és íj használatánál az irányítás súllyal, pontosabban csípővel és a felső lábszárakkal történik, szükség szerint hangjelzésekkel és esetleg a fegyvernek a ló feje mellé helyezésével (ún. tereléssel) kombinálva.
A nyeregbe beleülve, felhúzott térdekkel a csípő oldalirányokba nem igazán mozgatható. Állva viszont lényegesen nagyobb szögben lehet előre és hátra fordulni. A lábak nagyobb felületen érintkeznek a ló oldalával, ami miatt sokkal biztonságosabban tarthatja magát a lovas. Aki lóhátról eredményesen akarja használni fegyvereit – márpedig egy katonának az élete függhet ettől -, az a tevékenységéhez legalkalmasabb módszert választja. Tévedés azt gondolni, hogy a korabeli vitézek úgy nevezett székülésben, lábszáraikat felhúzva szerencsétlenkedtek volna. Mint ahogy hibás feltételezés az is, hogy a lovaglás stílusa idomulna az adott nyereg sajátosságaihoz. Ez éppen fordítva történik. A nyereg elterjedt változatait a velük szemben felmerülő igények formálták és alakították. Ez minden használatban maradt nyeregtípusra érvényes.
A lovassportok diktálta speciális testhelyzetek persze nem azonosak a gyakran képzetlen, köznapi emberek – kényelmi szempontok alapján kialakult – utazó stílusával. Még ha azt egy életen át zajló állandó gyakorlás eredményeként a lehető legtökéletesebben művelik is. És végképp nem azonosítható a fegyverforgatók lovaglótechnikájával, ami sikereik záloga volt és maradt, amíg ló a ló és ember az ember. Ez a két tényező, pontosabban ezek kapcsolata a lovas hadviselés alapja, amihez egyre többen próbálnak visszatalálni.” (Kelemen Zsolt)
Csak a XIX. század első felében, a brit gyarmati hadseregben vezették be azt a módszert, hogy a lovas az ügetés minden második ütemében felemelkedik.